2009. július 26., vasárnap

Idilli hétvége

Nagyon jó kis hétvégénk volt. Pedig szombaton nem csináltunk semmit, csak itthon voltunk. Olyan bolond szél volt, hogy nem mertünk elindulni a gyerekekkel még játszótérre sem. Aztán délután végül csak kimentünk a garázshoz. Sárkányt röptetni. Ami nem teljesen a tankönyvi forma szerint sikeredett, de Beni nagyon élvezte. Meg Julcsika is, az ölemből.

Vasárnap már nem fújt annyira a szél, így felkerekedtünk. Beni gyermekvasutazni szeretett volna, így Julánk is megismerkedett a vonatközlekedéssel. Vasúttal mentünk fel a Széchenyi hegyre, ott játszótereztünk kicsit. Mindkét gyerek nagyon élvezte a csúszdázást, azt hiszem, a képek magukért beszélnek...



Aztán elsétáltunk a fogaskerekűhöz, azzal lementünk a végállomásig, ott átszálltunk a villamosra, majd vettünk egy lángost, és hazajöttünk. Benikém annyira elfáradt, hogy már az úton elbóbiskolt. :) Julánk még a vonatút alatt aludt kicsit - őt szegénykémet kellőképp megrémítette az alagút, bár messze nem annyira, mint annak idején Benikét. Itthon aztán Beni aludt, Julcsika pedig apával Forma1-et nézett.
Most kicsit kipihentebben vágok neki ennek a hétnek, mint mostanában. Aztán majd meglátjuk, hogy alakul.
Posted by Picasa

2009. július 23., csütörtök

Gyerekek

Benedek




Egy kistestvér megviseli az ember lelkét. Be kell lássam, hogy nem úgy működik a dolog, hogy a gyerek egyszer csak hozzászokik, hogy már nem ő van egyedül, és ez lesz a természetes, hanem folyamatosan munkálkodni kell azon, hogy a kis lelkivilága viszonylagos egyensúlyban legyen. Pedig alapvetően nincs nehéz dolgom, mert nem üti-vágja a kistestvért, sőt inkább szeretgeti, odafigyel rá, óvja mindentől. De azért látom a szeme csillogásán néha, hogy figyel, mérlegel, hogy vajon ő is fontos-e még.
Szerencsére azért nem fojtja teljesen magába, amikor már kicsit elege van a helyzetből, akkor kezd "kezelhetetlenné válni" (na, most Norka barátnőm biztosan rám szólna, hogy ez a viselkedés még messze van az általam illetett jelzőtől, de önmagához képest én már ennek minősítem...).
Ha jobb passzban vagyok, akkor nincs is probléma: megölelgetem, megszeretgetem, és megbeszéljük, hogy ha Jula elalszik, akkor csak vele foglalkozom, még a telefont sem veszem fel, és minden visszaáll a régi kerékvágásba. A gond ott kezdődik, ha már én is hulla vagyok, és "elfelejtek" az ő szemével látni/fejével gondolkodni. És rászólok erélyesebben. Akkor indul a lavina: ő csak azért sem csinálja, amit én szeretnék, én ettől még idegesebb leszek. Ilyenkor szokott jól jönni a délutáni alvás - mindketten lenyugszunk, és nyugodtan folyik tovább az életünk.
Jula amúgy hatalmas nagy stresszforrás is Beninek: úgy figyel rá, mintha nem is három éves, hanem tinédzser lenne. Amikor játszik, akkor is fél szeme Julcsikán, és folyton azt nézi, hogy mit vesz a szájába, mivel játszik. Ha valami új dolog akad a kezébe, egyből kérdi, hogy szabad-e neki. Hiába mondom, hogy játsszon nyugodtan, hisz ott vagyok, figyelek, akkor sem tudja igazán elengedni magát.
Nem tudom, miért alakult így, hisz nagyon ritkán hagyom őket egyedül, akkor is csak pár pillanatra, és úgy, hogy minden veszélyes dolgot eltávolítok a közelből. Sajnálom szegény Benit, nagyon nagy teher lehet ez neki.

Julcsika

Julánk nem tétlenkedik: habár még csak most állt fel pár napja, ma megtette az első lépéseket. Persze az ágyba kapaszkodva/támaszkodva, és kb. 20cm-t haladhatott, de araszolgatva, egyik lábát a másik elé pakolva elérte, amit kinézett magának az ágy sarkában. Pedig még 7,5 hónapos sincs. Azt hiszem, felköthetem az alsóneműmet.
Szenvedélyesen gyakorol, így az elalvások megint nagyon nehezek: leteszem, hasrafordul, és már kapaszkodik is, hogy felálljon. Aztán az ujjacskáját a szájába veszi, és majd' elalszik állva. Aztán persze jön a sírás. Szóval újrakezdődött az ölben-alszom-el időszak.
Amúgy nyakas kis nőszemély: habár nem kos, fejjel megy a falnak. Tegnap Beni ágya alatt kinézett magának valami érdekeset, és megpróbált odamászni. Persze a feje beleütközött az ágyba. De nem adta fel, újra és újra próbálta, majd újra és újra koppant. Végül én untam meg, és vettem el onnan. Kész szerencse, hogy ott volt a fal, még a végén eltolta volna az ágyat... :)

Posted by Picasa

2009. július 19., vasárnap

Egy hét anyunál

Anyukámnál voltunk egy hétig. Kicsit féltem tőle, hogy milyen lesz a két gyerekkel, apa nélkül. De jól sikerült. Julánk nagy fejlődésen ment keresztül: végre használja új tudományát, a mászást, már hatalmas távokat képes így megtenni.
Fel is állt - végül is minek is aprózná el a dolgokat. :) És tegnap este úgy sikerült a mutatvány, hogy a lábai kicsit messze voltak tőlem - belém kapaszkodott ugyanis. Hogy kissé kényelmesebbé tegye a dolgot magának, két "lépést" tett előre. Azt hiszem, kezdhetünk félni.
És ugye három a magyar igazság: elkezdett gagyogni. Egész nap a ba-bba-bba slágert hallgatjuk. Néha még éjszaka is. Szenzációs! :)

Benikémet pedig összecsipkedték a szúnyogok. Nagyon elvakarta szegény, így két csípés kb. öklömnyire feldagadt, és elég durván besebesedett másnap reggelre. Még meg is ijedtem kicsit. Adom neki a kálciumot, és Fenistil-lel kenegetem. Most már egész emberi kinézete van.

Ez a hőség nagyon megviselt bennünket. Az elmúlt két éjszakánk emiatt nagyon kalandosra sikeredett. Először sikerült hajnali 1:45-ig aludni, majd a két gyerkőc közreműködésével 5:15-ig kaszinóztunk. Hát igen, az egy szoba hátránya. A végén már egymást tartották ébren. Aztán következő éjszaka korábban kezdték - kb. 1 körül, azt már csak az én egyéni szoc.problémám volt, hogy addig nem sikerült elaludnom a meleg miatt. Igaz, most csak 3-ig tartott a családi program. De kellőképp fáradtak vagyunk mindannyian.

Ma végre már itthon alszunk, két gyerek - két szoba felosztásban, remélem, így megússzuk a további kalandokat.

2009. július 4., szombat

Két nap

Rengeteg dolog történt az elmúlt két napban... (De már nagyon fáradt vagyok, úgyhogy csak rövidített verzióra vagyok hitelesítve.)
Tegnap apának szörnyű napja volt, és nekünk emiatt jó, de nem azért, mintha kárörvendő lennék. Szegénynek annyira fájt a foga, hogy nem bírt dolgozni, így hazajött. Beni persze egyből rácuppant volna, de aztán sikerült rávenni, hogy menjünk el a játszótérre. Julcsika apával maradt. Hihetetlen! Nem is gondoltam volna, hogy ennyire hiányoznak a kettesben eltöltött játszóterezések. Fantasztikus volt. Teljesen felfrissültem tőle. Beni is nagyon élvezte, mászókáztunk, csúszdáztunk, nagyon jó volt.
Aztán bilibe kakilt! Ami nagy szó. Amúgy már szobatiszta, éjszaka is gatyában alszik, de a kaki az csak pelusba ment eddig. (Már ma is a bilit használta, úgyhogy haladunk...)
Majd együtt fürödtünk - ami megint rendhagyó, mert a fürdetés mindig is apa reszortja/kiváltsága volt. És engedte, hogy hajmosás után zuhannyal öblítsem le a haját.
És hatalmas vihar volt. Akkorát dörgött, hogy én teljesen összerándultam ijedtemben, még Peti is nagyon megijedt! Benikém szegény meg csak attól ijedt meg, ahogy én reagáltam az eseményekre... :)
Ma pedig apa paintball-ozni volt, így Flóci (ezt a nevet ma adta Beni a húgomnak, eddig Fóciszka néven futott) átjött, hogy ne legyünk egyedül. És Julcsánktól elvett egy játékot. Julcsika persze előadta a hattyú halálát, majd amikor én vettem az ölembe, egyből elhallgatott. És amikor én szembe álltam Flócival, akkor elkezdett vele kiabálni. Nagyon hangosan. Mélyen a szemébe nézett, és babanyelven elküldhette a jó édesbe. Legalábbis máshoz nem tudnám hasonlítani, amit művelt. Még nem láttam ilyet. Azt hiszem, Julcsánkkal nem lesz olyan egyszerű dolgunk, mint annak idején Benikével volt. Megtudjuk még, hogy mi az, hogy hiszti... :)
 
Designed by Lena Graphics by Elie Lash