Benivel ma voltunk először oviban. Kellőképpen izgultam. De azért próbáltam tartani magam, nehogy átvegye az én "félelmeimet". Egész jól sikerült a nap. Ugyan nem akart elindulni, de aztán jókedvűen sétáltunk az ovi felé. Ahogy odaértünk, kijött hozzá Ibi néni, az egyik óvónő. Megmutatta a mosdót, felakasztották együtt a törölközőjét a jeléhez (kishajó). Aztán átöltöztünk, és bementünk a terembe. Egyből odament a játékokhoz. Ibi néni mondta, hogy ha már nem játszik valamivel, akkor tegye vissza a helyére. Így egyenként fedezte fel az autókat: levette, tologatta, majd visszatette, és nyúlt a következőért. Egy darabig ott voltam a közvetlen közelében, de aztán átmentem a terem másik végébe. Nem zavarta.
Aztán reggelizett is, ügyesen ivott a pohárból is. Ettől kicsit féltem, mert itthon nem nagyon hajlandó, inkább szívószálat kér hozzá. De szépen alkalmazkodott az itteni körülményekhez.
Majd kilenc körül, legnagyobb megdöbbenésemre, mondta Kati néni, a másik óvónő, hogy akkor megkéri a szülőket, hogy menjenek. Én ugye nem ezt beszéltem meg Benivel, azt mondtam neki, hogy ma még ott leszek vele. Így aztán én voltam az egyetlen szülő, aki mégis maradt.
Kimentünk az udvarra, én ücsörögtem a padon, Beni felfedezte a játékokat. Jól elvolt. Mondta Ibi néni, hogy próbáljuk meg, hogy legalább a folyosóra menjek be. Meg is beszéltem Benivel, csak annyit mondott rá, hogy rendben. Persze az ajtóból figyeltem, hogy mi újság van. Láttam rajta, hogy még nem annyira találja a helyét, de összességében jól megvolt. Csúszdázott egyedül, amit velünk nem nagyon szokott. Aztán kijött a másik csoport is, akikkel közös az udvar. Akkor homokozott egy kisfiúval. De aztán megint egyedül kolbászolt. A többiek is. Idővel, gondolom, ez majd változik. Ha már beleszoknak. Mert a játszótéren nem ilyen szokott lenni.
Aztán láttam, hogy keres, indul az ajtó felé, akkor visszamentem. Fáradt volt. Odabújt hozzám, be akart menni a terembe. Mondtam, hogy nem lehet, meg kell várni a többieket. Megadóan leült a padra, és kért, hogy üljek oda én is. Ott vártuk meg, amíg elkezdtek készülődni az ebédhez.
Akkor mindenkit odahívtak, közösen elpakolták a játékokat, majd le kellett ülni a padra, és kiszórni a cipőből a homokot. A cipő becsatolása nem nagyon ment neki, így aztán délután el is mentünk venni egy másikat. Ezzel már ügyesebb lesz, nem akarom, hogy esetleg egy kudarcélmény az egész ovitól elvegye a kedvét.
Ebédelni már egyedül ment be a terembe, és teljesen feltöltődve jött ki onnan. Ízlett neki (zöldborsó főzelék volt borzaskával, és süti utána), és valószínűleg jól is lakhatott, mert itthon sem kért enni. Nagyon jókedvűen jöttünk hazafelé. Itthon aztán várta a jól megérdemelt "meglepetése": egy lego készlet.
Legnagyobb meglepetésemre délután nem aludt. De nem volt hiszti. Jól telt az esténk is, 21:00 körül aludt végül el.
És hogy mi volt a mai napról a véleménye? "Hát, ma nem sokat dolgoztam a munkahelyemen." (Miért, mit csináltál? - kérdezte az apja.) "Játszottam."
Este még elmondtam neki a holnapi menetrendet, hogy reggeli után én hazajövök, és majd ebéd után megyek vissza érte, nem ellenkezett. Holnap azért biztos nehéz lesz az elindulás. És ki tudja, mi lesz még... Kicsit félek tőle, de majd csak belejövünk.
(Julánk szerencsére jól viselte délelőtti távollétünket. Bár Peti elmondása szerint végig"járta" (na, jó, mászta) a lakást, és nem értette a dolgot, de aztán jól érezte magát az apjával. Végre mindent szabad volt neki, és csak vele foglalkoztak... Akkor kezdett csak el sírni, amikor beszálltunk a kocsiba. Nekem ez jár... :) :) De hamar megnyugodott, amikor az ölembe vettem.)
Aztán reggelizett is, ügyesen ivott a pohárból is. Ettől kicsit féltem, mert itthon nem nagyon hajlandó, inkább szívószálat kér hozzá. De szépen alkalmazkodott az itteni körülményekhez.
Majd kilenc körül, legnagyobb megdöbbenésemre, mondta Kati néni, a másik óvónő, hogy akkor megkéri a szülőket, hogy menjenek. Én ugye nem ezt beszéltem meg Benivel, azt mondtam neki, hogy ma még ott leszek vele. Így aztán én voltam az egyetlen szülő, aki mégis maradt.
Kimentünk az udvarra, én ücsörögtem a padon, Beni felfedezte a játékokat. Jól elvolt. Mondta Ibi néni, hogy próbáljuk meg, hogy legalább a folyosóra menjek be. Meg is beszéltem Benivel, csak annyit mondott rá, hogy rendben. Persze az ajtóból figyeltem, hogy mi újság van. Láttam rajta, hogy még nem annyira találja a helyét, de összességében jól megvolt. Csúszdázott egyedül, amit velünk nem nagyon szokott. Aztán kijött a másik csoport is, akikkel közös az udvar. Akkor homokozott egy kisfiúval. De aztán megint egyedül kolbászolt. A többiek is. Idővel, gondolom, ez majd változik. Ha már beleszoknak. Mert a játszótéren nem ilyen szokott lenni.
Aztán láttam, hogy keres, indul az ajtó felé, akkor visszamentem. Fáradt volt. Odabújt hozzám, be akart menni a terembe. Mondtam, hogy nem lehet, meg kell várni a többieket. Megadóan leült a padra, és kért, hogy üljek oda én is. Ott vártuk meg, amíg elkezdtek készülődni az ebédhez.
Akkor mindenkit odahívtak, közösen elpakolták a játékokat, majd le kellett ülni a padra, és kiszórni a cipőből a homokot. A cipő becsatolása nem nagyon ment neki, így aztán délután el is mentünk venni egy másikat. Ezzel már ügyesebb lesz, nem akarom, hogy esetleg egy kudarcélmény az egész ovitól elvegye a kedvét.
Ebédelni már egyedül ment be a terembe, és teljesen feltöltődve jött ki onnan. Ízlett neki (zöldborsó főzelék volt borzaskával, és süti utána), és valószínűleg jól is lakhatott, mert itthon sem kért enni. Nagyon jókedvűen jöttünk hazafelé. Itthon aztán várta a jól megérdemelt "meglepetése": egy lego készlet.
Legnagyobb meglepetésemre délután nem aludt. De nem volt hiszti. Jól telt az esténk is, 21:00 körül aludt végül el.
És hogy mi volt a mai napról a véleménye? "Hát, ma nem sokat dolgoztam a munkahelyemen." (Miért, mit csináltál? - kérdezte az apja.) "Játszottam."
Este még elmondtam neki a holnapi menetrendet, hogy reggeli után én hazajövök, és majd ebéd után megyek vissza érte, nem ellenkezett. Holnap azért biztos nehéz lesz az elindulás. És ki tudja, mi lesz még... Kicsit félek tőle, de majd csak belejövünk.
(Julánk szerencsére jól viselte délelőtti távollétünket. Bár Peti elmondása szerint végig"járta" (na, jó, mászta) a lakást, és nem értette a dolgot, de aztán jól érezte magát az apjával. Végre mindent szabad volt neki, és csak vele foglalkoztak... Akkor kezdett csak el sírni, amikor beszálltunk a kocsiba. Nekem ez jár... :) :) De hamar megnyugodott, amikor az ölembe vettem.)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése