Természetesen jóval korábban odaértem az oviba, mint ahogy befejezték volna az ebédet. Még épp akkor mentek be a terembe. Nem mentem oda, nehogy ne akarjon ebédelni. Rossz volt várakozni. Óráknak tűnt, amíg megebédeltek. Ott vártam az ajtó előtt, aztán megjött az egyik anyuka, akihez kimentem a másik folyosóra. Én láttam az ajtót, de Beni nem látott, amikor kijött. Épp a wc-be mentek, és hallottam, ahogy azt mondja, hogy nem látom anyát, de már szóltak is neki, hogy menjen tovább. Olyan lelkifurdalásom van! Azt mondtam neki, hogy ott leszek, amikor ebéd után kijön az ajtón. És ő nem látott.
Mire jött vissza a mosdóból, természetesen már ott voltam. Felvidult az arca, rögtön rám mosolygott. Istenem, mennyire szeretem! Jó volt magamhoz ölelni, pedig csak pár órát volt távol. Ugyan megint mondta, hogy aludjunk itt, de azért boldogan öltözött, amikor mondtam, hogy menjünk inkább haza.
Az óvónő azt mondta, hogy 11 körül hiányolt, de meg lehetett nyugtatni. És hogy gyakoroljuk itthon az evést, mert valahogy nem ment neki a kanállal evés. Aztán látta a csodálkozásomat, és mondta, hogy igen, neki sem rémlett, hogy tegnap gond lett volna vele. Nekem meg jár az agyam, hogy vajon mi lehetett a baj. Valószínűleg elfáradt már, lehet, hogy valami nem sikerült neki, és ilyenkor hajlamos elcsüggedni.
(Azt mondják, hogy a születésünk körülményei kihatnak a személyiségünkre. Ebben lehet is valami, mert Benit is nagyon megviseli, ha valami nem sikerül neki -, bár már egyre jobban kezeli. 12 órát vajúdtam vele, de aztán mégsem sikerült megszülni, mert kétszer rá volt tekeredve a köldökzsinór a nyakára, így császár lett belőle...)
Szerencsére nem tűnik úgy, hogy a kelleténél jobban megviselte volna a dolog, Petinek is azt mondta, hogy jó volt az oviban. És elmesélte azt is, hogy sírt, és Ibi néni megvigasztalta. Meg hogy Dodó mindig fuldoklik ivás közben, mert túl gyorsan iszik. És hogy csináltak gilisztát a homokozóban, meg ő még tésztát is csinált. Szóval ezek szerint voltak neki élményei. Kíváncsi vagyok a holnap reggelre. Jelenleg alszik a drágám.
ÁPDÉT:
Kiderült a kanál-probléma. Leves volt, és cérnametélt hozzá. És állandóan lecsúszott a kanaláról, amit ő természetesen hangosan kommentált. Ebből gondolták, hogy nem tud kanállal enni... Na, igen, 15 gyerekre már kicsit nehezebb odafigyelni.
Viszont annyira jókedvű, tisztára kivirult az én nagyfiam. Remélem, így is marad. Találkoztunk délután Andorkával, a kis barátjával is, nagyon megörültek egymásnak. Olyan édesek voltak! Sajnálom, hogy nem sikerült elintézni, hogy egy oviba járjanak.
Mire jött vissza a mosdóból, természetesen már ott voltam. Felvidult az arca, rögtön rám mosolygott. Istenem, mennyire szeretem! Jó volt magamhoz ölelni, pedig csak pár órát volt távol. Ugyan megint mondta, hogy aludjunk itt, de azért boldogan öltözött, amikor mondtam, hogy menjünk inkább haza.
Az óvónő azt mondta, hogy 11 körül hiányolt, de meg lehetett nyugtatni. És hogy gyakoroljuk itthon az evést, mert valahogy nem ment neki a kanállal evés. Aztán látta a csodálkozásomat, és mondta, hogy igen, neki sem rémlett, hogy tegnap gond lett volna vele. Nekem meg jár az agyam, hogy vajon mi lehetett a baj. Valószínűleg elfáradt már, lehet, hogy valami nem sikerült neki, és ilyenkor hajlamos elcsüggedni.
(Azt mondják, hogy a születésünk körülményei kihatnak a személyiségünkre. Ebben lehet is valami, mert Benit is nagyon megviseli, ha valami nem sikerül neki -, bár már egyre jobban kezeli. 12 órát vajúdtam vele, de aztán mégsem sikerült megszülni, mert kétszer rá volt tekeredve a köldökzsinór a nyakára, így császár lett belőle...)
Szerencsére nem tűnik úgy, hogy a kelleténél jobban megviselte volna a dolog, Petinek is azt mondta, hogy jó volt az oviban. És elmesélte azt is, hogy sírt, és Ibi néni megvigasztalta. Meg hogy Dodó mindig fuldoklik ivás közben, mert túl gyorsan iszik. És hogy csináltak gilisztát a homokozóban, meg ő még tésztát is csinált. Szóval ezek szerint voltak neki élményei. Kíváncsi vagyok a holnap reggelre. Jelenleg alszik a drágám.
ÁPDÉT:
Kiderült a kanál-probléma. Leves volt, és cérnametélt hozzá. És állandóan lecsúszott a kanaláról, amit ő természetesen hangosan kommentált. Ebből gondolták, hogy nem tud kanállal enni... Na, igen, 15 gyerekre már kicsit nehezebb odafigyelni.
Viszont annyira jókedvű, tisztára kivirult az én nagyfiam. Remélem, így is marad. Találkoztunk délután Andorkával, a kis barátjával is, nagyon megörültek egymásnak. Olyan édesek voltak! Sajnálom, hogy nem sikerült elintézni, hogy egy oviba járjanak.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése