2011. szeptember 27., kedd

Benedek meséi No. 1

Egyszer volt, hol nem volt, túl az üveghegyen is túl, ahol a kurtafarkú malac túrt, ott élt egy nyuszicsalád. Egyszer a kisnyuszi játszott és egy tű ment a talpába. Nagyon elkezdett nyüszörögni-nyuszorogni-nyeszeregni, mert egy tű ment a talpába.
Azon a szép napon, amikor tű ment a talpába, találkozott a mókuskával. A nyuszi azt mondta: - Jujj, de fáj a lábam, tű ment bele. A mókus azt mondta: - Nyuszika, menj el a rákhoz, ő majd biztosan segít neked.
A nyúl mendegélt mocsáron túl, tavon túl. Egyszer csak találkozott egy kutyával. A nyúl azt mondta: - Nininini, juj de félek! A kutya azt mondta: - Ne félj tőlem, nem bántalak, csak egy kicsit beszélgetni szerettem volna veled.
Nyúl: - Jaj, kutyuska, tű ment a talpamba, nem tudod, hogy merre van a rák?
- Nem tudom. Ki mondta, hogy a rákhoz kell menned?
- Mmmm...mókuska.
- Mit bánom én, menj a tengerpartra!
Erre elment a tengerpartra.
Kereste a rákot, erre rátalált, és a rákocska kiszedte a tűt.
Boldogan éltek, míg meg nem haltak.

2011. június 28., kedd

Beni - beszólások

2011. június:

Víztisztítót szerelnek nálunk, Beni ül a kisszéken, és nézi. A szerkezet beragad a dobozba, a szerelő nagyon nehezen tudja kiszedni. Beni megszólal: "Apa, te láttál már ilyen ügyetlen szerelőbácsit...?!"

2011. március:

Beni egyik napról a másikra abbahagyta a cumizást. Egy hét múlva kicsit nyűgös hangulatba került, és előjött a régi lemez: "Anya, cumit kérek!"
De kisfiam, hát te már nem cumizol - válaszolok neki. Elneveti magát, és így szól: "Ja, bocs, anya, elfelejtettem..."

2011. június 24., péntek

2011.06.22.

Hármasban voltunk este, vacsoráztunk. Jó étvágya volt a gyerekeknek, majdnem az összes virslit megették. Vittem be magamnak egy kiflit és szalámit.
Beni: Anya, miért nem hoztál be magadnak vajat?
Én: Elfelejtettem, kicsim, de jó ez így.
B: Anya, hozunk mi be neked Julcsival.
Kirohannak, majd hozzák be a cuccot, Julcsika a vajat, Benikém a kést.
B: Anya, Julcsinak adtam a vajat, mert mégsem hozhatta a kést.
Majd segít megkenni a kiflit. Nagyon jó étvággyal esszük együtt a szendvicset, majd amikor végzünk, ki is viszik a vajat és a szalámit...
Imádom őket!

2010. január 6., szerda

2010.01.05.

Elég nyűgös napunk volt tegnap, Beni hisztizett az oviban (egy új anyuka szerint nagy hiszti volt, az óvónéni szerint nem volt az, és alapvetően jó napja volt...), aztán hazafelé az úton Julcsika ordított végig. De itthon aztán rendeződtek a dolgok, mindenki aludt délután nyűglődés nélkül.
Estére már nagyon jó hangulatban voltak a gyerkőcök, Julcsika elment az apjával kettesben a gyógyszertárba, Beni meg élvezte, hogy csak mi vagyunk itthon.

2010. január 4., hétfő

2010. 01. 04.

Benikémnek újra elkezdődött az ovi. Féltem tőle, de jól sikerült. Nem volt hiszti reggel, csak kis időhúzás, az oviban meg már nem is érdekelte az apja... Örülök!
Julcsust viszont megviselte megint a reggel: amikor meglátta, hogy a fiúk útrakészek, éktelen ordításba fogott. Szerencsére korán kelt, így aztán elaludt. Később elmentünk sétálni kicsit, imádom, ahogy nézelődik a babakocsiban. Csak kár, hogy csak hátulról látom...
Amikor Beni hazajött, egyből odament Julcsihoz "Juluskám, csak oviban voltam!" szöveggel és közben simogatta a fejét. Julcsi teljesen meg volt hatódva, szerelmetes szemekkel csüngött a bátyján. Én is teljesen elérzékenyültem.
Amikor a gyerekek elaludtak, a gyönyörű napsütésben észrevettem, hogy cinkék repkednek az ablakunk alatt álló fenyőfára. Olyan jó volt nézelődni, kikapcsolni kicsit.
Este leszedtem a díszeket a karácsonyfáról - és amikor már mindent bepakoltam a dobozba, Julcsánk rávetette magát, eltolta a dobozt. Amikor tisztes távolba ért, kiborította, az angyalhajat a nyakába tette, és elégedetten üldögélt ünnepi díszében a  gömbök között. Igazi nő!
ÉS! Kivasaltam megint este a másnapi cuccokat. (Mosás után vasalni már rég nem szoktam, mert a szekrényben úgyis összegyűrődik, kétszer meg utálok vasalni.) Eddig mindig reggel csináltam, de sokkal gördülékenyebben mennek így a dolgok. :)
És büszke vagyok magamra, hogy végre újra sikerült egy bejegyzést írnom ide is... :)
Ja: és Julcsi-boszinak újabb két foga tört elő (na persze nem azok, amik tankönyvileg következnének, de hát ő még nem olvasta a könyvet...)! Így 10 fogú lett a drága! :)

2009. november 5., csütörtök

Fly Lady program - 1. nap

Azt hiszem, talán (rainbow)Katánál olvastam róla először, és mit mondjak, rám is rámfér. Elvileg egy élhetőbb lakás és élet lesz az eredmény. Ma elkezdtem.
Mai feladat a mosogatófényesítés. Épp ázik a Domestos-ban. Most építem épp a rutinokat. Remélem, sikerül. Mert biztos mindenkire jó hatással lenne a rendezett környezet. Lehet, hogy Benikém is jobban venné az akadályokat...?!
És itt a program, ha érdekel!

Sír a lelkem...

Semmi tud úgy megviselni, mint amikor a gyerekekkel van valami. Pedig most már túlvagyunk Julcsika hetekig tartó betegségén (amiből napokig lázas volt!) is. Most Petinek fáj a torka és mára már megy a hasa is. De az az igazság, hogy kevésbé érzem ezt a részét nehéznek, mint ami a fejtörésemet okozza.
Bent voltam ma az óvodában, és beszéltem megint Kati óvónénivel. Sokat javult a helyzet - amit én is látok, hisz Beni úgy hagy ott minden reggel az ajtóban, hogy a cipőjét is alig veszi fel, és már rohan is be a terembe; most már hajlandó mesélni is, sőt, még a kudarcait is képes elmondani. Szóval jó irányba haladunk.
De Kati most olyanokat mondott, amiken nagyon elgondolkodtam. Keresem/keressük a megfelelő utat, de rettenetesen tanácstalan vagyok. Mert nem igazán tudom, hogy hol van az a határ, amiért mi vagyunk a felelősek, és hol van az a rész, ami már maga a gyerek, és amin nem igazán lehet változtatni.
Merthogy bizonytalan, egész nap feszülten figyel és dolgozza fel az infókat, és próbál helyt állni. Ezt az érzést ismerem, én is ilyen vagyok. Meg lehet tanulni veleélni, és sokszor az ember előnyére is válhat, de a mindennapokban nagyon fárasztó.
Kati azt mondta, hogy ez lehet attól is, hogy eltér a nevelési stílusunk Petivel. Ami igaz. Ez valójában mostanában kezd már megmutatkozni, ami nem is csoda, hisz eddig nagyjából csak szeretni kellett a gyereket, most van az, hogy már NEVELNI kell. (Én viszonylag szigorú vagyok, ő meg nagyon sok mindent megenged neki. Persze nem tudatosan. Nem akar ellenem dolgozni, csak sokszor még egyeztetni sem tudunk, mert alig jut időnk beszélgetni.)
Ráadásul Beni nem is az átlagos gyerek. Persze egyik gyerek sem átlagos! És pont ezért nehéz a nevelésük. Most látom csak igazán, hogy mennyire más is ő, mint mondjuk Julcsika. Julcsának hiába mondom el, hogy ne nyúljon a konnektorhoz, ő hatvanadjára is odamászik. És szerintem ez a normális. Beni már egészen pici korában úgy tett, ahogy mondtam. Őt összesen háromszor kellett elvennem onnan, és többet soha nem nyúlt hozzá. Kavicsot is csak egyszer vett a szájába, és soha többet. Vele mindent meg lehetett beszélni. Mint egy nagyobb gyerekkel.
És most pont ez a probléma! Hogy nem igazán gyerek! És így nehezen is illeszkedik be. Az óvónéni szerint mindig a felnőttek társaságát keresi, sokkal felnőttesebbek a témái is.
Ami egyrészt igaz, de a kérdés: ez mennyire függ vajon tőlünk és mennyire az ő érdeklődésétől. Merthogy ő is Anna és Petit olvas, meg Bogyó és Babócát, Tűzoltó Sam-et néz és Bob, the Builder-t. Mint a többiek. És hogy ezen felül őt az érdekli, hogy milyen alkatrészei vannak a kocsiknak? Vagy hogy működik a számítógép? Hogyan lehetne ezt gyerekesebb témák felé terelni?!
Mert azt én is látom, hogy jó lenne valamin változtatni. Mert neki lesz nehéz. De hogyan? Mit kéne nekem másképp csinálnom, hogy neki jobb legyen? Hol van az a határ, ahol még be tudok avatkozni úgy, hogy közben nem próbálom megtörni a gyerek személyiségét? Nem azt akarom, hogy "átlagos" legyen, hanem azt, hogy tudjon boldogulni az adottságaival vagy épp pont azok ellenére.
Töprengek, hogy hogyan is kéne csinálnom. Ez csak kis lépésekkel fog menni. Csak épp merre induljak, milyen módszerrel...?! Remélem, az ösztönöm segíteni fog. Mert azt szeretném, ha boldog ember lenne. Ha képes lenne a saját útját járni, egyedül. Lehet, hogy én korlátozom túlságosan?! Meg kell találnom a válaszokat, mielőtt még nem késő...
 
Designed by Lena Graphics by Elie Lash