Vörös Veszedelem

Elég ritkán írogatok mostanában ide, pedig annyi gondolat kavarog a fejemben. Régen Julcsáról havonta írtam, hogy miket tud már, egy jó fél éve meg semmi. Na, most pótolom.
Julcsánk igazi nő, tetőtől talpig. Kis tűzről pattant menyecske. A tojáshéj még a fenekén, de olyan ügyesen irányítgatja az egész családot, mintha egész életében ezt csinálta volna. Akaratos, hisztis (ha régen ezt mondták egy gyerekről, ugrottam, hogy egy ekkora csöppség nem lehet még hisztis!, de ma már másképp látom... :D ), ugyanakkor bájos, elbűvölő, egy mosolyával bárkit levesz a lábáról. Imádom, mindennel együtt! Igazi egyéniség!
És hogy miket csinál már?! Kilenc hónapja teljes öntudatával "leszokott" a pépes kajákról. Elvégre is, ha az embernek már van 6, azaz hat darab foga, eléggé ciki bébipapit enni. Kellet pár nap, hogy rájöjjek, mit is jelent nála ez az "evési-sztrájk". Majd véletlenül megszerzett egy szál ropit, és ette, mint a nagyok. Kipróbáltam, hogy a banánt csak odatartom elé: és láss csodát, jókedvűen falatozott, mint régen. Azóta nem pürésítek... :)
A kaja amúgy központi szerepet tölt be a kis életében, és komoly logikával úgy gondolta, hogy ez mással is így lehet. És mint csupaszív ember, meg is osztja az ennivalóját, legfőképp velem. Tömi (! szó szerint!) a számba, és nem igazán érdekli, hogy én már nem kérek... Az apja nagy bánatára neki kaját nem ad (őszintén szólva nem is csoda, hát szoptatta ő valaha...?! :D), csak a szivacsot akarta a szájába tömni fürdés közben - lehet, hogy túl sokat beszélt?! :)
Tegnap együtt teregettünk. Leült a lavor elé, és kérem szépen felszólításra szedte ki belőle a tiszta ruhát, és adta a kezembe. Szenzációs volt! Régen de sokat teregettem így Benivel is! Nagyon szerettem, és nagyon szeretem most is.
Mondja, hogy apa! Persze ez még nem teljesen azonosul Petivel, de egész nap ezt fújja.
Legózik (na jó, Duplóval, a kicsit még nem mertük neki odaadni, bár ordít érte torka szakadtából...)! Egy elemet már el tud helyezni az alaplapon. Igaz, utána felhúzza magát azon, hogy nem tudja leszedni.
Kocsikázik. Mint a fiúk. (Na persze ezt látja a bátyótól...) Négykézlábra áll, tologatja a kocsit, és berreg hozzá: Meg kell zabálni közben.
Labdázik. Leül, odagúrítja nekem a lasztit, és várja, hogy visszagurítsam. Akár húsz percig is képes így ellenni. És ha olykor nincs időm, akkor nem rossz mulatság a labda keregetése a lakásban sem.
Próbál járni: ha talál bármit - játékdoboz, Beni asztalkája, bébitornázó, stb. -, amit tud maga előtt tolni, akkor így közlekedik. Mit mondjak, egy perc nyugtom nincs mellette... :)
És sajnos örökölt egy kis asztmatikus hajlamot is, úgyhogy mostanában úgy sípol szegénykémnek a tüdeje, mintha beköltözött volna a fesztiválzenekar a kis testébe. Nagyon ijesztő tud lenni. De annyira hősiesen tűri! Állandóan mosolyog! Na persze, ha nem épp kiabál valami őt ért sérelem miatt... Nem aggódom érte! Ha csak nem nyomorítjuk meg nagyon lelkileg, akkor ő el fogja érni az életben, amit akar! :)