Gyerekek

Benedek

Egy kistestvér megviseli az ember lelkét. Be kell lássam, hogy nem úgy működik a dolog, hogy a gyerek egyszer csak hozzászokik, hogy már nem ő van egyedül, és ez lesz a természetes, hanem folyamatosan munkálkodni kell azon, hogy a kis lelkivilága viszonylagos egyensúlyban legyen. Pedig alapvetően nincs nehéz dolgom, mert nem üti-vágja a kistestvért, sőt inkább szeretgeti, odafigyel rá, óvja mindentől. De azért látom a szeme csillogásán néha, hogy figyel, mérlegel, hogy vajon ő is fontos-e még.
Szerencsére azért nem fojtja teljesen magába, amikor már kicsit elege van a helyzetből, akkor kezd "kezelhetetlenné válni" (na, most Norka barátnőm biztosan rám szólna, hogy ez a viselkedés még messze van az általam illetett jelzőtől, de önmagához képest én már ennek minősítem...).
Ha jobb passzban vagyok, akkor nincs is probléma: megölelgetem, megszeretgetem, és megbeszéljük, hogy ha Jula elalszik, akkor csak vele foglalkozom, még a telefont sem veszem fel, és minden visszaáll a régi kerékvágásba. A gond ott kezdődik, ha már én is hulla vagyok, és "elfelejtek" az ő szemével látni/fejével gondolkodni. És rászólok erélyesebben. Akkor indul a lavina: ő csak azért sem csinálja, amit én szeretnék, én ettől még idegesebb leszek. Ilyenkor szokott jól jönni a délutáni alvás - mindketten lenyugszunk, és nyugodtan folyik tovább az életünk.
Jula amúgy hatalmas nagy stresszforrás is Beninek: úgy figyel rá, mintha nem is három éves, hanem tinédzser lenne. Amikor játszik, akkor is fél szeme Julcsikán, és folyton azt nézi, hogy mit vesz a szájába, mivel játszik. Ha valami új dolog akad a kezébe, egyből kérdi, hogy szabad-e neki. Hiába mondom, hogy játsszon nyugodtan, hisz ott vagyok, figyelek, akkor sem tudja igazán elengedni magát.
Nem tudom, miért alakult így, hisz nagyon ritkán hagyom őket egyedül, akkor is csak pár pillanatra, és úgy, hogy minden veszélyes dolgot eltávolítok a közelből. Sajnálom szegény Benit, nagyon nagy teher lehet ez neki.

Julcsika

Julánk nem tétlenkedik: habár még csak most állt fel pár napja, ma megtette az első lépéseket. Persze az ágyba kapaszkodva/támaszkodva, és kb. 20cm-t haladhatott, de araszolgatva, egyik lábát a másik elé pakolva elérte, amit kinézett magának az ágy sarkában. Pedig még 7,5 hónapos sincs. Azt hiszem, felköthetem az alsóneműmet.
Szenvedélyesen gyakorol, így az elalvások megint nagyon nehezek: leteszem, hasrafordul, és már kapaszkodik is, hogy felálljon. Aztán az ujjacskáját a szájába veszi, és majd' elalszik állva. Aztán persze jön a sírás. Szóval újrakezdődött az ölben-alszom-el időszak.
Amúgy nyakas kis nőszemély: habár nem kos, fejjel megy a falnak. Tegnap Beni ágya alatt kinézett magának valami érdekeset, és megpróbált odamászni. Persze a feje beleütközött az ágyba. De nem adta fel, újra és újra próbálta, majd újra és újra koppant. Végül én untam meg, és vettem el onnan. Kész szerencse, hogy ott volt a fal, még a végén eltolta volna az ágyat... :)